Mi is a Bank?
A bank az ügyfelek pénzét kezeli, betétek, bankszámlák, különböző lekötések keretein belül. Másik fő ágazata, a hitelezés, melyeket belső szabályzások, valamint törvényi rendelkezések alapján adnak ügyfeleik részére a pénzintézetek. A Bankoknak jogában áll akár indoklás nélkül elutasítani az ügyfél hitelkérelmét.
A Bankok az álltaluk kezelt pénzen termelt nyereség (hozam) egy részét visszatartja saját maga számára működési, fenntartási költségnek, valamint nyereségnek. A kiadott hitelek után pedig ügyleti kamatot és kezelési költséget számít fel.
Honnan ered a Bank szó?
A Bank szó az Olasz banca szóból ered, ami a német nyelvből szrmaztatható, és padot jelent. Ezen összefüggés eredete Olaszországi kereskedő, és kikötő városokra vezethető vissza, ahol a vásár tereken, valamint központi tereken elhelyezett köztéri padokon ültek a pénzváltók, és mai nyelven szólva uzsorások. A Bank rendszer valahonnan innen indúlt útjára, és a késöbbiek során intézményesült.
Mi az a KHR lista?
A KHR lista nem más, mint a Központi Hitelinformációs Rendszer (régi nevén BÁR), mely azon ügyfelek adatait tartalmazzák, akik valamely Magyarországi banknál a minimálbért meghaladó mértékű tartozást halmoztak fel, és ez a helyzet legalább három hónapig fennált.
Hogy lehet lekerülni a KHR listáról?
Ha valaki felkerült a KHR listára, egésszen addig aktív státuszban szerepel, amíg a fennálló tartozása rendezésre nem került. Amennyiben kifizette tartozását, a rendszer a bank utasítására passzív státuszba helyezi, ahol még 5 évig tárolja adatait a lista, majd 5 év után törlik a rendszerből.
Mi a Biztosítás?
A biztosítás az előre nem látható, de véletlenszerű esemény, vagy események anyagi követelményei (kárai) elleni védelem. A biztosítás működésének alapja a kollektív tartalék képzés, a biztosítási díjakból képzett díjtartalék felhasználása a bekövetkező károk fedezésére. A biztosítási szolgáltatást Magyarországon kizárolagosan csak biztosító társaságok végezhetik, szigorú törvényi előírások mellett.
Mit jelent a Biztosítási Alkusz kifejezés?
A biztosítási alkusz, más szóval bróker, makler, a biztosítási szerződést annak a félnek az írásbeli beleegyezésével közvetíti, aki a biztosítás létrejötte esetén a biztosított, vagy vagy a biztosítóval szerződő fél pozíciójába kerül. Jelenleg Magyarországon az alkusz álltal megkötött szerződések után járó díjazást azon biztosító köteles kifizetni, amely az ügyfél alltal ajánlatot tett kockázatot bevállalja. Vannak országok, ahol ez már nem ebben a formában működik, hanem az alkuszt az ügyfél fizeti, ami nem feltétlenül jelent nagyobb kiadást az ügyfelek részéről, mert ezen esetekben a biztosító társaságoknak nincs jutalék költsége, így nettó díjon tudja a szerződést az ügyfél számára biztosítani.
Az alkusz tehát az ügyfél képviseletében jár el, és nem a biztosítok képviselőjeként, ennek ellenére a biztosítókkal megbízási jogviszonyban állnak.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Olcsó, de színvonalas szálláshely Fonyódon!
balatonnyaralas.hupont.hu
2. Biatorbágy eladó lakás | Lakás eladó Biatorbágy lakóparkban
► Biatorbágy Lakás Eladó | Új építésű szuper lakás 61 nm + 55nm saját kert
biatorbagy-elado-lakas.hupont.hu
3. Bútor, bútorfestés, gyermekbútor, konyhabútor, egyedi bútor, stb.
► Olcsó bútorlap, bútorasztalos - bútorkészítés, szekrény - modern asztalok, fafaragás, beépített bútor ára, használt faipari gépek.
butor-lap.hupont.hu
4. Bevételnövelés a KKV szektorban - Kasza Tamás
► Miért nincs elég bevétel a kkv szektorban az értékesítésből? Kasza Tamás elmondja bevétel növelő tippjeit, amiket több, mint 400 kkv sikeresen használ már. Legyen ÖN a következő!
bevetelnoveles.hupont.hu
5. Bio vetőmagok saját kertemből
► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".
biovetomag.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
2. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
3. GYŐR UTCÁI
► Győr város közel 1100 naprakész közterületének ismertetése CZVIKOVSZKY TAMÁS szerkesztésében és fotóival.
gyoriutcak.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
5. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig
► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!
szamvitelezz.hupont.hu
6. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145
► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása
csovill.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
8. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)
► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok
ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
10. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291
► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.
utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu
11. ROKOLYA ÉTTEREM - a Rokolya utcai irodaház földszintjén
► ******* Nálunk nem csak az ebéd fő, hanem az egészség is! ******* Címünk: Bp. XIII. Rokolya u. 1-13. - - - - - - Telefon: +36 20 3982819 Email:rokolyabufe@gmail.com * facebook.com/Rokolya Étkező
rokolyabufe.hupont.hu
12. Gégényi Gárdonyi Géza Általános Iskola
► "Minden ember annyit ér, amennyit tud." /Gárdonyi Géza/
gegenyiskola.hupont.hu
13. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
► Készülj velem játékosan az iskolára!
ovi-isi.hupont.hu
15. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
16. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
17. FC Barcelona
► Folyamatosan bővül...
fcccbarcelonaaa.hupont.hu
18. Skorpió Kick-Box SE, Szentgotthárd-Szombathely
► Kick-Box a tiszta küzdelem sportja
skorpiose.hupont.hu
19. Tegyél egy Szebb Jövőért Egyesület
► Segítsen, hogy Önök által mi is segíteni tudjunk.
teszegyesulet.hupont.hu
20. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
21. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
22. Kulcsmásolás
► Szombaton is nyitva!
kulcsmasolas.hupont.hu
23. DarkOrbit - Minden amit tudni kell róla!
► Sziasztok! Ez az oldal lényegéböl egy DarkOrbit fan oldal, ahol sok hasznos információt találhattok meg a játékhoz. FEJLESZTÉS ALATT!
darkorbit-infok.hupont.hu
► ****Sziasztok!Ez az oldal kutyákkal foglalkozik remélem tetszeni fog!Köszi hogy benéztél!****
kutyapalota.hupont.hu
25. FŐTENGELY ÉKSZÍJTÁRCSÁK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► Főtengely ékszíjtárcsák Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden autótípushoz!
fotengely-ekszijtarcsa.hupont.hu
26. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
► Teljes kikapcsolódás az Alpok-alja legkedveltebb településén, ahogy sokan nevezik: a nyugalom szigetén
velemiszallas.hupont.hu
28. HAMDI CUKRÁSZDA
► Szerkesztése folyamatban...
hamdicukraszda.hupont.hu
29. Chelsea átigazolási hírek(pletykák)
► Itt részletesen minden nap megtudhatod a Chelsea Fc csapatnak az átigazolási híreit
chelseaigazolasok.hupont.hu
30. Üdvözlet minden kerékpártúrát kedvelőnek!
► Ezt az oldalt azért készítem, hogy a hozzám hasonlóan a bringázást kedvelőknek leírjam az általunk tapasztaltakat, és akik még nem kezdték el azok megkedveljék a világ legjobb sportját.
kerekezes.hupont.hu
31. ORVOS-KOZMETIKAI FIATALÍTÓ KEZELÉSEK A STÍLUS SZÉPSÉGSZALONBAN
► HIFU® BŐRFESZESÍTŐ FÓKUSZÁLT ULTRAHANG/VITALÉZER HIDEGLÉZERES TERÁPIA/CESARE® LED MASZK FÉNYESZTÉTIKA/INTRACEUTICALS KEZELÉS/ MARIA GALLAND KEZELÉS/ERICSON KEZELÉS/BIODROGA KEZELÉSEK/DERMAROLLERES KEZELÉS/ FODRÁSZAT/MANIKŰR/PEDIKŰR/KÖRÖMÉPÍTÉS
stilusszepsegszalon.hupont.hu
32. Brosch Zoltán egyéni vállalkozó honlapja
► Műanyag termesztőedények, konténerek, palántázók, fóliakonténerek, függesztékes kaspók, magvető tálcák, szaporító tálcák, szívató tálcák, tőzeg, perlit, ültető keverékek forgalmazása
muanyagtermesztoedeny.hupont.hu
33. ViVa ElClAsIcO
► Ez az oldal a focival foglalkozik.Nevét a Real Madrid-Barcelona meccsről kapta, mivel a világ egyik legnagyobb rangadója.Innen sok információt megtudhat.
vivaelclasico.hupont.hu
34. Kalmár Lajos nyugdíjas erdőmérnők.
► A barátságos természet megismerése,hatással van az emberi viselkedésre. A virágok szeretete, a vadászat izgalma, az ízes ételek főzése, a kertészkedés változatossága, a fényképezés öröme és az emberek kedvessége, csodálatos érzelmi világot teremt.
kalmarlajos.hupont.hu
35. Csak Csajoknak!!
► Élj a Mának!!!!Csak csajoknak szól és aki szereti az állatokat és a divatot!!!
cicacska.hupont.hu
36. Ló és Lovasa
► Nincs nála hatalmasabb, gyorsabb, gyengédebb, lenyűgözőbb...
loeslovasa.hupont.hu
37. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
► Itt aztán tényleg minden megtalálható kategóriában, és tartalomban egyaránt
hirdetesekmindenkinek.hupont.hu
39. Széki Kapusi István hivatalos honlapja
► Erdély, a Mezőség, szülőfalum Szék. Varázslatos mesevilág, ma is élő hagyományok kifogyhatatlan forrása, drága szülőföldem.
kapusi.hupont.hu
40. Sztárok,glitterek,versek,receptek,állatok stb..:)♥
► Itt mindent megtalálsz..;);););)
amitasztarokroltudnikell.hupont.hu
41. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
takaritogepkolcsonzes.hupont.hu
42. Használt ruhák
► Használt gyermek ruhák, játékok és más egyeb dolgok
csanyicsalad.hupont.hu
43. Új háztartási és műszaki cikkek , forrasztási ,szervizelési segédanyagok
► Ön a legjobb helyen jár ahhoz, hogy jó minőségű, ÚJ, de olcsó műszaki és háztartási cikkekre találjon. Valamint Olasz gyártmányú , jó minőségű és mégis olcsó kenő- , paneltisztító- , levegő- , cimke eltávolító-sprayt , stb... , rendelhessen .
olcso-muszaki-cikkek.hupont.hu
44. Pilates Judittal
► A mozgás, melytől 10 alkalom után jobban érzed Magad, 20 után látványosan jobban nézel ki, 30 után pedig ...
pilatesjudittal.hupont.hu
45. Szaki harcos YouTube csatornája!
► Ha van valami amit nem tudsz segítek. ;)
szakicsatornaja.hupont.hu
46. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
istvankiralyiskrberencs.hupont.hu
► !Nagy örömmel jelenthetem be hogy 2020.01 21-én végre megnyílík a várva várt gödöllői McDonald's! Sok szeretettel várunk mindenkit
mekigodollon.hupont.hu
48. Épület Szerkezet Építés és Építőipari Kivitelezés
► Lakó épület, ipari létesítmény és egyéb vasbeton szerkezet építése, zsalu rendszer és beton vas szerelés, valamint társasház, családiház építése alaptól tetőig, illetve egyéb építőipari munka kivitelezés 06704177269
epuletszerkezetepites.hupont.hu
► Háztartási: Mosógépek, Mosogatógépek, Szárítógépek, Villanytűzhelyek, Villanysütők, Főzőlapok, és Vezérlő panelek javítása.
tuutiszerviz.hupont.hu
50. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
karendoll.hupont.hu
51. Festettruha
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
festettruha.hupont.hu
► Egy valósághű háborús - politikai szimulátor
haborusmmo.hupont.hu
53. skinhead
► cigok takarodjatok
skinhead.hupont.hu
54. Műköröm kézre, lábra! Porcelán és Zselé! Díszítés fantáziád szerint!
► Szép körmöket szeretnél? Akkor jó helyen jársz. Igény szerint porcelán, zselé kézre is lábra is egyaránt!
hajninails.hupont.hu
55. BODY - PITSTOP
► THE WONDERFUL LAKE OF HEVIZ: Hevizi Gyogyto (the Curative Lake of Heviz) is the largest biologically active, natural, peat-mud thermal lake of volcanic origin in the world
body-pitstop.hupont.hu
56. bakugan nevelde
► ez egy bakugan nevelde
baknevelde.hupont.hu
57. halnevelde
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
halnevelde.hupont.hu
58. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
fogyaskonnyeden.hupont.hu
59. Gigarádió itt tényleg igazi mai zenék szóllnak!
► A honlapról csak annyit hogy a fiatalokna ajánlanám!Halgassátok majd nagy szerettel a zenéket!
gigaradio.hupont.hu
60. FENY ANGYALAI
► A JOK EPITENI JOTTEK ES UTAT CSINALNI A JONAK!
fenyangyalok.hupont.hu
61. εïз Idézetek εïз
► ... Örüllök h. Erre az oldalra Kattintottál! (: Ha idézeteket keresel wagy ha csak jól szeretnél szórakozni, akkor jó helyen jársz! (: Kellemes időtöltést, és gyere wissza máskor is! (:
doraidezetei.hupont.hu
62. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
en-es-a-vilag.hupont.hu
► A jó dolgot rosszul tudni, rossz dolog.
neked-veled.hupont.hu
64. The gazette
► Az oldal japán rock zenével foglalkozik leginkább a The GazettE-vel
gaze-rock.hupont.hu
65. SMYLEI KLUB!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
muvek.hupont.hu
66. ELMÉLKEDÉS
► Keresztényi elmélkedés.
elmelkedes.hupont.hu
67. Eurotruck Simulator letöltések
► Eurotruck Simulator Letölthető kamionok és pályák free download ets mods
eurotrucksimulator.hupont.hu
68. Cserebere
► Itt tényleg mindenki jól jár!
cserelek.hupont.hu
69. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
jatekstart.hupont.hu
70. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
bencepc.hupont.hu
71. KALLE SÖRÖZŐ ÉS KÁVÉZÓ,PIZZÉRIA
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
kallepizzeria.hupont.hu
72. Segíts,mert nem tudhatod neked mikor lesz szükséged a segítségre!!!
► HAITI
heelp.hupont.hu
► Kedvenc Énekesem SP és ezért csináltam egy oldalt..=)
eder-krisztian-sp.hupont.hu
74. A mi oldalunk..:D Anita&Vanda. Bocigirl ×_× Wáá
► A másik bocigirl oldalunk: www.bocigirl.5mp.eu !KATT!
bocygyrl.hupont.hu